100 évvel ezelőtt került elő Németországból a legrégibb magyar nyelvű versünk,
az Ómagyar Mária-siralom
Interjú Kocánné Dr. Pelczéder Katalin egyetemi docenssel, a Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet oktatójával

Kocánné Dr. Pelczéder Katalin

Mi a jelentősége első verses szövegemlékünknek?

A nyelvek történetének a megismerése többféle forrás segítségével lehetséges, ezek közül a legközvetlenebbek a nyelvemlékek, azaz az írott források. A magyar nyelvű írásbeliség az államalapítással kezdődött, első írott emlékeink olyan 11. századi oklevelek, melyek elszórtan magyar nyelvű elemeket, ún. szórványokat tartalmaznak. A szórványok azonban — nyelvi jellegüknél fogva — nem alkalmasak a teljes nyelvi rendszer megismerésére, éppen ezért tulajdonít hatalmas jelentőséget a nyelvtörténetírás az első szövegemlékeknek. Az 1195 körüli keletkezésű Halotti beszéd és könyörgés műfaját tekintve prédikáció és imádság, prózai szöveg. A következő fennmaradt szövegemlékünk, az 1300 körüli Ómagyar Mária-siralom Mária  fájdalmát szólaltatja meg verses formában, melyet fia, Jézus elvesztése felett érez. A középkori vallásos költészetnek ez az első emléke a nyelv- és az irodalomtörténeti kutatás számára egyaránt fontos tehát. Viszonylag kiforrott nyelvi-stiláris állapota alapján az is gyanítható, hogy a korban már virágzó magyar költészet élhetett, amire bizonyos szóbeliségben hagyományozódó folklórműfajok (pl. archaikus népi imák) szövegeivel való szövegpárhuzamok és motivikus egyezések is utalnak.

Milyen jelentős nyelvemlékeink vannak?

A 12. század végéig csak szórvány típusú emlékekkel számolhatunk, ezek elsősorban oklevelekben és történeti munkákban maradtak fenn. A Veszprémvölgyi monostor görög nyelvű adománylevelének 1002 előtti eredetijét a legkorábbi ismert magyarországi oklevélnek tartják. Veszprém nevén kívül több környékbeli hely nevét is megtaláljuk benne (pl. Paloznak, Kenese, Szárberény). Első eredeti és hiteles oklevelünk az 1055-ös Tihanyi alapítólevél, mely sok más helyet jelölő szórvány (pl. Tihany, Balaton) és néhány személynév mellett a híressé vált „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” szerkezetet tartalmazza. Ha már szóba kerültek helyi kötődésű nyelvemlékek, érdemes megemlíteni a kései ómagyar kor szövegemlékei közül a Margit-legendát, mely amiatt nevezetes a magyar nyelvű kódexek sorában, hogy hazai témájú, és a forrásai is Magyarországon készültek. IV. Béla lányának, Margitnak az életén keresztül bepillantást nyerhetünk a középkori női kolostorok életébe. A kódexnek részét képezi Margit életének 3 évestől 10 éves koráig tartó időszaka, melyet a veszprémi domonkos zárdában töltött. A nyelvemlékeken belül egy külön típust képviselnek a szókészlet emlékei (glosszák, szójegyzékek, szótárak). A Veszprémi Calepinus néven ismert nyelvemléket a veszprémi Érseki Könyvtárban találták meg. A Calepinus-féle szótár egy 1554-es kiadású példányába 5300 latin szóhoz magyar, kézzel írott értelmezéseket és magyarázatokat fűztek. Feltételezések szerint ezek a bejegyzések az 1585-ben megjelent 10 nyelvű, magyart is tartalmazó kiadás előmunkálataihoz kapcsolódhattak.

Hogyan segítik a nyelvemlékek a magyarságkutatást?

A korai írott emlékek segítségével nemcsak a régi nyelv, hanem történelmi események is dokumentálhatók, ezek tehát a nyelvtörténetnek és a történettudománynak egyaránt alapvető forrásai. A vándorlások és a honfoglalás korától kezdődően előfordult, hogy más népek körében születő, például arab, perzsa, bizánci görög munkákban a magyarokat is megemlítették. Például Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár 10. századi munkája nemcsak a benne szereplő magyar szavak (törzsnevek, méltóságnevek, személy- és helynevek) miatt értékes, hanem a magyarok tartózkodási helyeiről, vezetőiről, más népekhez fűződő kapcsolatairól és a honfoglalásról is fontos információkkal szolgál. A hazai szórványemlékek jelentős csoportját alkotó geszták és krónikák nyelvi és történettudományi forrásértéke szintén vitathatatlan. Az okleveles forrásokban nagyszámban előforduló helynevekből és személynevekből pedig következtetni lehet például egy-egy terület hajdani állapotára, növényzetére, birtoklási viszonyaira, a lakosság etnikumára, foglalkozására, sőt akár különböző népességmozgásokra is. Vagy például az a tény, hogy a Tihanyi alapítólevél összes helyneve között csupán két idegen, szláv eredetű név van (Balaton, Kesztölc), míg a többi magyar névadással keletkezett, megerősíti a történészeknek azt a feltevését, hogy a 11. század közepén ezen a területen már döntően magyar lakosság élt.

Kérjük, mutassa be tudományos pályája mérföldköveit és kutatási területét!

Tudományos tevékenységem a magyar nyelvtudomány, azon belül elsősorban a nyelvtörténet területéhez kapcsolódik. Az utóbbi években a korai írott források és ezzel összefüggésben a régi helynevek határozták meg az érdeklődésemet: egy korábban nyelvészeti szempontból nem vizsgált latin nyelvű oklevél magyar nyelvű szórványanyagának a feldolgozásával foglalkoztam. Ez az oklevél az I. István király által alapított bakonybéli bencés monostor 1086-ban íródott birtokösszeírása, mely jelentős számban tartalmaz magyar szórványokat, ezáltal a magyar írásbeliség első, hiteles forrásokban szegény évszázadának fontos forrása, vizsgálata tehát a korszak megisméréséhez is hozzájárulhat. Kutatásommal az érintett nyelvtörténeti korszak és annak forrásainak feltárását végző MTA–Debreceni Egyetem Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoportjának a munkájához kapcsolódtam: a 2022-ben megjelent kötet (A Bakonybéli összeírás mint nyelvtörténeti forrás) illeszkedik azoknak a nyelvemlék-monográfiáknak a sorába, amelyek egy-egy Árpád-kori oklevél nyelvészeti feldolgozását végezték el. Szintén a nyelv múltjába enged betekintést az a korábbi, kárpátaljai ferencesek felkérésére készített munka, melynek során az első magyar nyelvű nyomtatott könyv, Komjáthy Benedek Szent Pál levelei fordításának (1533) az újrakiadását készítettük elő. Korábban foglalkoztam például régi gyümölcsfajtanevekkel is: a középkortól a 19. századig tartóan gyűjtöttem egybe a megnevezéseiket, igyekeztem feltárni a nevek történetét és eredetét, ezek eredményeit pedig szótár formájában adtam közre. Jelenlegi kutatási céljaim között Veszprém és környéke helyneveinek feldolgozása szerepel.

Az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont hamarosan elindítja digitalizálási programját. Ennek kapcsán merül fel a kérdés: segíti-e a nyelvtörténész kutató munkáját, ha az elsődleges forrásanyagok digitálisan is hozzáférhetőek?

A nyelvtörténeti kutatás alapjai az adatok, a vizsgálati lehetőségeket pedig alapvetően meghatározza a forrásanyag mennyisége, jellege, hozzáférhetősége és természetesen az is, hogy van-e mód elsődleges forrásokkal dolgozni. Pais Dezső sok évtizeddel ezelőtti megállapítása ma is érvényes: „A tényeket magában foglaló nyelvi anyag nemcsak nagy érték, hanem állandó érték. A tényekhez fűződő magyarázatok elavulhatnak, téveseknek bizonyulhatnak, a tények azonban [...] megmaradnak, új — eredményesebb — feldolgozás alapjaivá lehetnek.”. A nyelvtörténeti vizsgálatokra pedig kiemelten érvényes, hogy kizárólag pontos betűhív közléssel vagy eredeti forrással lehet csak dolgozni, mert akár egy-egy betűnyi különbség is tévútra viheti a kutatót, gondoljunk például egy hangtörténeti vagy etimológiai kérdés megoldására.

A név- és nyelvtörténeti kutatásokat az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen fellendítette az, hogy nagy mennyiségű korai nyelvi adat vált hozzáférhetővé egyrészt korszerű forrásközlések megjelenésével, másrészt hely- és személynévtárak kiadásával, harmadrészt okleveles források és régi térképek egyre nagyobb arányú digitalizációjával. Az újabb kutatások, amilyen például a Magyar Nemzeti Helynévtár Program (l. itt: https://mnhp.unideb.hu/), eleve arra törekednek, hogy a gyűjtött anyagot digitális adatbázisként állítsák egybe, és korszerű nyelvtechnológiai eszközökkel kezeljék, így az minél szélesebb körben elérhető legyen, és más kutatások számára is használhatóvá váljék.

Hogyan lehet a mai egyetemisták figyelmét anyanyelvünk nyelvtörténetére irányítani? Lesz-e kutatói és oktatói utánpótlás ezen a területen?

A nyelvtörténetet a hallgatók többsége nehéznek tartja, kevesen mutatnak érdeklődést iránta, tapasztalataim szerint jobban próbára teszi az oktatót és a diákot is, mint más, könnyebben befogadható, a világukhoz közelebb álló tantárgyak. Fontos lehet felhívni a diákok figyelmét arra, hogy az óra a konkrét szakmai tartalmakon kívül milyen egyéb területeken járhat érdekes és hasznos ismeretekkel. A nyelvtörténet például magyarázatul szolgálhat szinkrón nyelvi jelenségekre, helyesírással kapcsolatos kérdésekre vagy nyelvjárási sajátosságokra; az ezekkel való összekapcsolás élővé, maibbá teheti a régi nyelvi anyagot. Az elsőre száraznak tűnő hang- és grammatikatörténeti ismereteknél jobban felkeltik az érdeklődésüket a művelődéstörténeti vonatkozások, ezért érdemes ilyen információkkal is színesíteni az órát, illetve egy-egy nyelvemlékről szóló filmrészletet, hangfelvételt bemutatni. Vannak azért népszerűbb témák, illetve feladatok is: ilyen például a szóéletrajz írása vagy személyneveink története, eredete.

Az oktatói és kutatói utánpótlást számos tényező befolyásolhatja. Az érdeklődés és az elhivatottság mellett szükség van támogató szakmai közegre, háttérre és egy kiszámítható jövőképre, életpályára is.

Tudományosan is igazolható vajon az a közvélekedés, amely szerint anyanyelvünk köznapi nyelvhasználata az internet és a közösségi média elterjedése óta, tehát 20 év alatt többet változott, mint a megelőző évszázadok során?

A változás természetes velejárója minden élő nyelvnek. Ahogyan a közösségek életében a környezeti, társadalmi, kulturális változásoknak is vannak lassabb és felgyorsuló szakaszai, ennek megfelelően a nyelvek változása sem arányosan folyamatos, hanem koronként eltérő intenzitású. Mi most valóban olyan korban élünk, amiben a korábbiakhoz képest példátlanul rövid idő leforgása alatt tapasztalunk meg számos olyan változást, amely közvetlenül is érinti, érintheti az életünket, a kommunikációs formák megváltozásától kezdve a technológiai újításokig vagy az éghajlatváltozásig. Hogy mindez hogyan hat a nyelvre? A minket körülvevő világ változásainak a hatása elsősorban a szókészleten mérhető le. Számos új szó terjed el viharos gyorsasággal — gondoljunk olyan területekre, témakörökre, mint pl. a COVID-járvány, a klímaváltozás vagy a mesterséges intelligencia —, és ebben a folyamatban az internet és a média valóban fontos közvetítő szerepet játszik. A nyelvi változások közül ráadásul éppen a szókincsbeli változások azok, amiket a legkönnyebben tudunk megragadni és tudatosítani a saját és a környezetünk nyelvhasználatából. Vannak azonban olyan területei is a nyelvnek, melyek hosszú időn át állandónak mutatkoznak, és sokkal kevésbé érzékenyek a változásokra. Ezek közé tartozik a fonémarendszer, a hangtani szabályok és a grammatikai rendszer is, melyek — néhány apróbb változástól eltekintve — tulajdonképpen évszázadok óta stabilak és töretlen folyamatosságot mutatnak.